Zabszelet

3 alapanyagból – 2 perc alatt
Vrábel Kriszta

Na jó, valójában 12 perc, ha a sütést is hozzáadjuk, de még így is világbajnokok vagyunk a bolti változathoz képest. Egyik kedvenc szénhidrátforrásom, a zab újra jól teljesített. Tovább Tovább

Vrábel Kriszta

Na jó, valójában 12 perc, ha a sütést is hozzáadjuk, de még így is világbajnokok vagyunk a bolti változathoz képest. Egyik kedvenc szénhidrátforrásom, a zab újra jól teljesített. Tovább Tovább

muzli3

Pár hete éhesen érkeztem az edzőterembe napközben. Ez viszonylag ritka nálam, mert mióta a 160 grammos diétát tartom nagyon odafigyelek, hogy ne csússzon meg étkezés és ez már szinte automatizáltan működik. Ennek ellenére természetesen egyszer-egyszer megesik, hogy kimarad egy köztes étkezés, emberből vagyok én is.

Sebaj, a vitrinben ott virít minimum 20-féle protein, müzli és zabszelet. Egy csak ehető lesz belőle. Nem fogjátok kitalálni, nem volt egy se. A pultos srác, miután az ikszediket dobtam vissza neki, látszólag kezdett ideges lenni. Kiolvastam mindet, nem találtam olyat, amelyikben ne lett volna sok hozzáadott cukor és adalék. Értem én, hogy valamivel össze kell fogatni a zabot és a magokat, de miért jó az, hogy egy termékben 100 grammban 30 gramm a cukor?

muzli1

Jó pár évvel ezelőtt én is hajlamosabb voltam inkább müzliszeletet venni, csomagolni a gyerekeknek kirándulásra, mintsem csokit. Gondolván, az egészségesebb. Majd rájöttem, semmivel sem jobb. A puffasztott gabonák gyors felszívódásúak, még akkor is, ha eredetileg nem lettek volna azok (pl. köles/kölesgolyó esete), mindez sok esetben 4-5 féle cukorral, rengeteg adalékkal. Mi a jó ebben?

Pár hónapja a Pinteresten futottam bele egy olyan zabszeletbe, amely csak zabból, banánból és mazsolából állt. Kipróbáltam és azóta sütöm mindenféle hozzávalóval: most éppen tk. zabpehely, banán és dió került bele. 3 alapanyag amelyből szuper energiaszeletet lehet sütni. 12 perc alatt egy hétre elegendőt.

A zab és a banán az alap, a többi az ízlésünkön múlik.

muzli2

Az alapanyagokat lehet variálni, aki több édes ízre vágyik benne, használhat mazsolát, aszalt sárgabarackot (ne kandírozott gyümölcsöt!), szilvát. Tehetünk bele mogyorót, kesudiót, mandulát, sőt egy 80% +-os csoki sem árt meg neki.

Imádom, gyorsan elkészül, vihetem magammal napközbeni étkezésnek, laktató, tiszta ízű.

Ezt az alapot használhatjuk tortaalapnak is akár gyümölcshabos krém alá.

Egy szelet szénhidráttartalma: 10,2 gr

 

 

Hozzávalók

10 szelethez: 13 dkg zabpehely (72,8 gr), 10 dkg érett banán (23 gr), 5 dkg durvára tört dió (6 gr)
  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokon.

  2. A banánt villával pürésítsük, keverjük hozzá a zabpelyhet és a durvára vágott diót

  3. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre formázzunk belőle 1,5-2 cm magas téglalapot, tegyük be sülni 10 percre

  4. Vegyük ki a sütőből, éles késsel szeleteljük

 
 
 
Megosztom
 

77 megjegyzés

  1. Zsó mondta:

    Nagyon jól hangzik, és miben tároljuk hogy ne szívja fel a levegőből a nedvességet és szállítani is könnyen lehessen? Egyenként alufóliába? Köszönöm! 🙂

    2016. 06. 01.
    • Vrábel Kriszta mondta:

      Zsó!

      Igen, alufóliába csomagoltam. Itthon spejzban polcon, és a hűtőben tartom, de egy félnapos táskában hurcolászás sem árt meg neki.
      A nedvességet szívhatja, mert ez nem ropogós müzli, hanem lágy, mint a zabszeletek. A benne lévő alapanyagoktól lesz itt-ott ropogós maxiumum. Ez pl. a diótól.

      2016. 06. 01.
  2. Vrábel Kriszta mondta:

    Azt a ropogós-ragacsos nyúlósságot ne várd tőle, a boltiakban az a glükózsziruptól van. : )
    És, ami lemaradt: lehet fűszerezni: fahéjjal, de lehet kakaós is pl.

    2016. 06. 01.
  3. Ida mondta:

    Lehet, hogy butaságot kérdezek, de a sütésre miért van szükség?

    2016. 06. 01.
    • Vrábel Kriszta mondta:

      Ida!
      Nem butaság, jó kérdés! Sztem azért, hogy hamarabb összeszáradjon, összeálljon úgy, hogy vágni lehessen. Egy idő után sztem magától is megtenné, de a 10 perc sütés és pár perc hűlés után azonnal fogyasztható. Ha étcsokit teszel bele, az a sütéstől megolvad benne, arra is jó!

      2016. 06. 01.
  4. Kriszti mondta:

    Hű, ez nagyon jól hangzik! Pénteken úgyis fél napra elmegyünk, útravalónak ilyet fogok vinni!

    Hadd mondjam el itt, hogy 2,5 hete csinálom a 160 grammos diétát, osztok-szorzok, írok mindent és nagyon jól érzem magam a bőrömben! Sőt, általában nap végére el se érem a 160 grammot, csak 150-et, de abszolút elég ennyi kaja, így hogy napi 5-6x eszem. Komolyan nem hittem volna. És ami a legörömtelibb, hogy még csak 1,5 kg ment le, de a térdeimen máris érzem a változást, nem fájnak annyira (világéletemben térdproblémáim voltak). Lehet, hogy a cukormegvonás jót tett az ízületeimnek?

    2016. 06. 01.
  5. Vrábel Kriszta mondta:

    Kriszti!
    Örülök a sikerednek, 2,5 hét alatt 1,5 kg nagyon jó, ez nem egy “villámdiéta”, tartós, fenntartható eredményre van szükség és átalakított (egyrést fejben) étkezési szokásokra. : )
    A lényeg, hogy lelkesen csinálod és egyre jobban érzed magad tőle!

    2016. 06. 01.
  6. Enci mondta:

    Sziasztok! Én még csak 3 napja csinálom a diétát, próbálok egyelőre tájékozódni, terhességi diabéteszem van. A tanácsadáson teljes tiltó listára tették a banánt, ami nagyon elkeserített, mert már egy ideje azzal édesítettem szinte kizárólag (max eritritet használtam vagy sztiviát). Meg fagyikban is a banán volt az egyik alapanyagom… Akkor mégiscsak lehet akár érett verzióban is használni?
    Előre is köszönöm a választ, és gratulálok a bloghoz, nagyon lelkesítő, még nagyobb kedvvel folytatom az első hetemet! 🙂
    Enci

    2016. 06. 02.
    • Koszta Ágnes mondta:

      Enci!
      Egyelőre maradjon az eritrit vagy a stevia, zabszelet készítéshez pedig inkább az alma.
      Ha már tartósan jók lesznek a leleteid, akkor az a minimális banán (ahogy Kriszta írta 4 g/zabszelet) alkalmanként belefér majd.

      2016. 06. 03.
  7. Szilvi mondta:

    Egyszerűen szuper ez a recept! Sokféle házi zabszeletet kipróbáltam már, de a legtöbb jól tele van nyomva mézzel és zsiradékkal, hogy összeálljon. Ez viszont tökéletesen összeáll! Jó fahéjas lett, csonthéjasokkal és mazsolával. Köszi Kriszta!

    2016. 06. 03.
  8. Vrábel Kriszta mondta:

    Enci!

    Nem ismerem az eredményeidet, természetesen nem tudok így semmi “biztosat” írni. A banán, gyorsan szívódik fel, magas a kalóriatartalma, gyümölcsökhöz képest a CH tartalma is magas. 23-24 gr/100 gr. Ezért nem ajánlott gondolom.
    Én hetente 1-2 alkalommal ettől függetlenül eszem, főként testmozgás előtt, bőven kell a benne lévő energia.
    A müzlinek egy szelete 10 gr Ch-t tartalmaz, az arányokat nézve kb. 4 gr jön a banánból. 4 gr gyors felszívódású Ch szerintem belefér délelőtt vagy fizikai aktivitás előtt a nap bármely szakában. Főleg, hogy 6 gr lassú felszívódású (zab) van mellette.
    Az én álláspontom, banánt lehet enni, mértékkel.
    Egy kedves olvasótól kaptam egy nagyon hasonló zabszelet receptet, ott reszelt alma az összefogató elem, A többi ugyanaúgy. Ki fogom próbálni és felteszem majd ezt is.
    Amúgy én fahéjas almát gyakran használok édesítésre! Lásd: http://www.dolcevitablog.hu/2016/04/lejottem-a-cukorrol/

    De Ági is válaszol a kérdésedre, ő a szakértő ebben a kérdésben. Én csak a véleményemet írtam le!

    2016. 06. 03.
  9. Vrábel Kriszta mondta:

    Szilvi!

    Én is hasonlóan örültem neki, mert a vajas-mézes változattal nem voltam sokkal jobban kibékülve, mint a boltiakkal.
    Most fogom kipróbálni az almásat is!

    2016. 06. 03.
  10. Héjja-Vajda Márta mondta:

    Kedves Kriszta!
    Nagyon jól hangzik ez az egészséges recept, el is fogom készíteni, mert páromnak biztos jól jönne az edzések előtti energia, én pedig kismama lévén állandóan nassolnék. 🙂
    Az lenne a kérdésem, hogy szerinted a zabszelet – hűtés nélkül – meddig áll el? Nyaralni indulunk, és gondoltam útravalónak sütök egy tepsivel. 1-2 napot vajon kibír? Válaszod előre is köszönöm! Márti

    2016. 06. 03.
  11. Vrábel Kriszta mondta:

    Márti!

    1-2 napot nekem itthon simán elállt. De azért egy tepsinyit megenni belőle (remélem, nem két fő : ))) 1-2 nap alatt azért az sok. : )

    2016. 06. 03.
    • Héjja-Vajda Márta mondta:

      Hát, ha jobban számolok 3 fő 😉
      Akkor csökkentett adagot készítek, mert egészséges nassit szeretnék csomagolni az útra.
      Köszönöm szépen! 🙂

      2016. 06. 03.
  12. Zsuzsi mondta:

    Ez szuper lenne, ha a 160gr-os diéta engedné a banánt és a szárított gyümölcsöket. Esetleg finomra reszelt cukkini?

    2016. 06. 07.
  13. Enci mondta:

    Kedves Kriszta és Ági!
    Nagyon köszönöm a választ, akkor így fogok eljárni! Beszámolok, ha megcsináltam almásan! 🙂

    2016. 06. 07.
  14. Vrábel Kriszta mondta:

    Zsuzsi!

    Aszalt gyümölcsből barackot és szilvát, natúr vörös áfonyát számolva természetesen a CH értékét lehet enni. Ahogy banánt is, testmozgás előtt.
    Az almás-fahéjas-zabpelyhes változat az, amelyik a könnyebb verzió.
    Én azt gondolom, kőbe védett szabályok nincsenek egy diétában, életmódban. Fő szabályok vannak, mégpedig, ne együnk feldolgozott, finomított szénhidrátot. És mozogjunk sokat. Így a banán és az aszalt gyümölcsöt is bátran ehetjük mértékkel.

    2016. 06. 07.
  15. Vrábel Kriszta mondta:

    Enci! Ok, én még nem jutottam oda, ma viszont a banánosat kakaósan csináltam túrós-kókuszos krém alá. Fincsi lett.

    2016. 06. 07.
  16. Dirke mondta:

    Hűha, nekem nagyon nem állt össze, de talán a fólia összatartja. 😀 Viszont a morzsákat megettem, és nagyon finom. 😀 Még szárított áfonyát tettem bele, nem aszaltat, hanem a porhanyós fajtát.

    2016. 06. 09.
    • Dirke mondta:

      Nekem nem lett ennyi banannal ragacsos, szaraz es darabos volt (pedig amennyi afonyat raktam bele, annyival kevesebb diot). Sutes utan nagyobb darabokra esett szet, amikor szeleteltem. A folia egyben tartja szelet alakban, de nem lehet harapva enni, mert teljesen szetesik. Egesz szemes zabpelyhet hasznaltam. Lehet, hogy azt nehezebben fogja ossze? Legkozelebb az egesz banant belerakom, az kb. 3 dekaval tobb lesz.

      2016. 06. 10.
  17. Vrábel Kriszta mondta:

    Dirke, egy ragacsos massza lesz, ezt kell lelalapogatni a sütőpapírra. Milyen lett sütés után?

    2016. 06. 09.
  18. Rodick mondta:

    Juniusi hatter kep nem lesz?! Nagyon hianyzik!

    2016. 06. 09.
    • Vrábel Kriszta mondta:

      Igyekszem pótolni! Csak megcsúsztam nagyon.

      2016. 06. 10.
  19. Kriszta mondta:

    Megcsinaltam, isteni 🙂 A gyerekeknek ugyan egy kis mezzel fel fogom turbozni, de nekem igy tokeletes 🙂

    2016. 06. 22.
  20. Vrábel Kriszta mondta:

    Örülök. Gyerkőcöknek mehet egy kis méz bele, vagy fahéj, mazsola, aszalt sárgabarack is jól édesíti.

    2016. 06. 22.
  21. Bíró szilvia mondta:

    Szia, épp most szedtem ki a sütőből, minden szép és jó leszámítva, hogy törik és nem is lehetett szeletelni mert szétesett. Nekem nagyon száraz volt a massza biztosan ezért. Kicsit csalódott vagyok, a tiéd a képen valami eszméletlen guszta.

    2016. 06. 22.
    • Vrábel Kriszta mondta:

      Szilvi!
      Sajnálom, hogy nem sikerült elsőre, de a problémát jól látod, száraz a massza. Írtam, hogy kifejezetten ragacsos kell, hogy legyen. Remélem, nem vette kedved, mert tényleg egy iszonyat egyszerű recept, ha látod, milyennek kell lennie a masszának, 2 perc alatt fogod ontani a müzliket! : )

      2016. 06. 23.
  22. Robesz mondta:

    megosztanátok az almás verzió recijét? 🙂

    2016. 09. 02.
  23. Vrábel Kriszta mondta:

    Robesz!

    Alma esetében azonos mennyiségű volt a zabpehely és a reszelt alma, pl. 15-15 dkg. A többi ugyanúgy.
    Az almásat csináltam már torta aljának, úgy, hogy nem is sütöttem, csak a hűtőben állt egy éjszakát a gyümölcshabbal a tetején. Összeáll, szeletelhető úgy is.

    2016. 09. 04.
  24. Robesz mondta:

    Szuper, köszi!
    Ki is próbálom mindkettőt! 🙂

    2016. 09. 11.
  25. Adrienn mondta:

    Kriszta, most találtam rá, és nagyon köszönöm mert ez egy zseniálisan egyszerű és nagyszerű recept! A hozzászólásokat olvasva több banánt tettem bele, (+mazsola és fahéj) és nagyon jól sikerült! Szeletelhető, harapható, ahogy kell 🙂
    Szeretem ezt a tiszta ízvilágot, amit te is írtál.
    Még egyszer köszi!!

    2016. 11. 21.
  26. Vrábel Kriszta mondta:

    Adrienn, örülök, hogy ízlett, érdemes almával is kipróbálni!

    2016. 11. 22.
  27. Niki mondta:

    Sajnos nekem kanalazós müzliszelet lett belőle. 🙁 Pedig mindent teljesen úgy csináltam, és pontosan annyi mennyiségekkel, ami le volt írva. Mitől áll úgy össze, hogy szeletelni is lehet? A banán nekem kevésnek tűnik, pedig tényleg jó érett volt. Ízre egyébként finom.

    2016. 12. 30.
  28. Vrábel Kriszta mondta:

    Niki!

    Hű, nehéz így megmondani. Akkor nem áll össze, ha túl sok a nedvesség és nem tud már többet felszívni a zab. De ahogy írtad, Neked kevésnek tűnt. Milyen zabot használtál hozzá?
    Kriszta

    2017. 01. 03.
  29. Visszajelzés: 160 gramm | Tündérfiókák

  30. Anita mondta:

    Ma délután készült el, dupla adagban. Picit több banánnal, minimális mézzel, fahéjjal és plusz vörös áfonyával. Tökéletes lett az íze és az állaga is, nagyon dzépen lehetett szeletelni!
    Köszönöm a receptet, biztosan gyakran készítem majd!

    2017. 02. 25.
  31. Vrábel Kriszta mondta:

    Anita!
    Érdemes készíteni, és nagyon jól lehet variálni, én mostanában almával csinálom.

    2017. 02. 27.
  32. Eszter mondta:

    Egyszerűen imádom! Tökéletes!
    Nagyon gyorsan elkészül, könnyű magaddal vinni bárhova, laktató.
    Nagyon jól jön ha éppen biciklitúrára megyünk vagy kirándulni, de a munkahelyemre is viszek ha tudom, hogy későn fogok tudni ebédelni.
    Csináltam már kakaóval, áfonyával, fahéjjal, dióval, kókusszal, almával…bármivel működik!
    A kollégáimnak is nagyon bejött már hárman is rendszeresen elkészítjük.
    Köszi Kriszta a receptet!!

    2017. 05. 11.
    • Vrábel Kriszta mondta:

      Eszter! : )
      Örülök, hogy bevált a recept.

      2017. 05. 15.
  33. Judyt mondta:

    Kar hogy a kommentet nem olvastam elobb mert sajnos nekem is szaraz lett az elso adag. Zabpehely is van ami teljesen szaraz benne gondolom nem.szivta jol meg magat. Azbize ettol.fuggetlen fincsi a kisfiam ia rogton kiszurta es kert egy szeletet 🙂 Azert nem.adom fel alig varom hovy kokuszos kakos verzio keszulhessen 🙂

    2017. 05. 20.
  34. Fruzsi mondta:

    Szia! Szeretnélek megkérdezni, hogy a banánt nem tudom mással helyettesíteni? Cukros kismama vagyok és a 160-as diétámban a dietetikus tiltja a banánt. Nagyon szépen köszönöm a válaszodat 😊

    2017. 06. 21.
  35. Vrábel Kriszta mondta:

    Szia Fruzsi!

    Almával nagyon jól működik, én simán a héjával együtt lereszelem, levét felfogom, ezt is hozzáadom, és úgy keverem el a zabbal. Kb. azonos mennyiségű, mint a zab. Pl. 15 dkg zabhoz, 15 dkg lereszelt alma. És sok fahéj! : )

    2017. 06. 21.
  36. KaylaIndep mondta:

    Hello, did you receive my offer?
    from2325214cv

    2019. 03. 24.
  37. Visszajelzés: How to get cialis in canada

  38. Visszajelzés: cialis 20mg

  39. Visszajelzés: coupon for cialis

  40. Visszajelzés: cialis 20 mg best price

  41. Visszajelzés: generic ventolin inhalers for sale

  42. Visszajelzés: ciproxin-500

  43. Visszajelzés: when will cialis be generic

  44. Visszajelzés: is cialis generic

  45. Visszajelzés: naltrzone online

  46. Visszajelzés: cialis black

  47. Visszajelzés: bimatoprost generic best price

  48. Visszajelzés: cialis 20

  49. Visszajelzés: buy tylenol

  50. Visszajelzés: chloroquine covid

  51. Visszajelzés: new ed pills

  52. Visszajelzés: medicine erectile dysfunction

  53. Visszajelzés: ed pills

  54. Visszajelzés: buy hydroxychloroquine

  55. Visszajelzés: rx pharmacy

  56. Visszajelzés: generic cialis

  57. Visszajelzés: levitra coupon

  58. Visszajelzés: vardenafil cost

  59. Visszajelzés: free slots

  60. Visszajelzés: online slots

  61. Visszajelzés: bimatoprost generic india

  62. Visszajelzés: erectile dysfunction cialis medicines

  63. Visszajelzés: online casino deals

  64. Visszajelzés: cialis generic

  65. Visszajelzés: buy chloroquine phosphate

  66. Visszajelzés: chumba casino

  67. Visszajelzés: Zabszelet csak 3 hozzávalóból -

  68. Visszajelzés: dairy free keto diet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



 

Mojitotorta

Egy gyors, kevert tésztás finomság
recept
 

A legjobb téli zöldségleves

Minden fakszni nélkül
Kategória nélkül, recept
 

Baklava szénhidrátdiétába illesztve?!

Fából vaskarika?
recept
 

A szuperszénhidrátok

Hüvelyesek
Kategória nélkül, recept
 

Fetás-sonkás görögdinnyesaláta

Kánikulasaláta
recept
 

Mentás nektarinhabtorta

könnyű nyári tízórai/uzsonna
recept
 

Nyári kedvenc

Bazsalikompesztós zabsaláta grillsajttal
recept
 

FagyiszezON!

A legjobb hűsítő
recept
 

Spenótos újkrumplifőzelék

Így már lehet
recept
 

Fast food lassú változatban

Csirkés tortilla
recept