Az egészséges étkezés számomra azon túl, hogy kerülöm a kristálycukrot, a finomított szénhidrátokat, azt is jelenti, hogy a lehető legnagyobb mértékben igyekszem kerülni a különféle élelmiszeripari adalékokat is. Tovább Tovább
Felvágottak esetében ez igen csak nehéz, mert még az ilyen-olyan bio cuccok is tele vannak mindenfélével. Évente egyszer szoktunk készíttetni házi kolbászt, és sonkát pácolni, de azt sem lehet egyfolytában enni. Ahogy méregdrága levegőn szárított olasz és spanyol sonkákat sem. Amúgy ezekkel is az a tapasztalatom, hogy minimum nitrites pácsót láttak.
Ennek a házi csirkemellsonkának az ára vetekszik a legolcsóbb (a húst nem nagyon, ám szóját, vizet, a húsüzem padlójáról összesöpört és összedarált nyesedékeket annál inkább látott felvágottakéval), az elkészítéséhez pedig semmilyen speckó eszközre nem lesz szükségetek! És még hentes szaktudásra sem, ígérem.
Elindult a suli, lehet a gyerkőcöknek csomagolni a szendvicsbe a házi felvágottat!
Ééés, ha már elindult az iskola, akkor újra elindul, a nyári üzemmód után, a blog is. Munka és a gyerekek mellett és persze az én jól megérdemelt pihenésem mellett, a blogra már nem volt időm, ahogy a lányoknak sem. De most, kipihentem várjuk, hogy megosszuk Veletek tapasztalatainkat.
Remélem, mindenkinek jól telt a nyara és alig várja, hogy belekezdjen az életmódváltásba!
Hozzávalók
A csirkemelleket vágjuk fel 3-3 szeletre, húsklopfolóval lapítsuk ki. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. Egy éjszakát hagyjuk állni a fűszerben.
Másnap folpackkal együtt formázzunk belőle szoros hengert, a végeit kössük el. A folpackot légmentesen zárjuk mindenhol.
Csomagoljuk a tömböt 2 réteg alufóliába, majd tegyük fazékba, öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi, és takarék lángon, gyöngyözve (nem is kell forrnia) főzzük 1 órát.
Hagyjuk kihűlni a vízben, majd csomagoljuk ki, tegyük szeletelés előtt hűtőszekrénybe (és tároljuk is ott), hogy szép vékonyan tudjuk vágni.
szia Kriszta, nagyon jól hangzik, de engem mindig riaszt a folpackban/fóliában főzés, azokból vajon nem oldódik ki vmi főzés közben?
Móni!
óóó, remélem, nem. 100 fok alatt marad a hőmérséklete, bízom, benne semmi nem oldódik ki egy amúgy élelmiszerek tárolására szánt dologból.
A webshopon árulunk sonkaprést, ezt garantáltan hőálló műanyagból készül: http://dolcevitakonyha.hu/index.php/presto-sonkakeszito-homerovel.html
Szuper recept! Én eddig mindig posírozott csirkemellet csináltam felvágott helyett, de ezt is ki fogom próbálni 🙂
Egyébként a könnyen elérhető felvágottak közül az aldis prosciutto crudo adalékanyagmentes csak, a többi hasonlóban tényleg van pácsó.
Ugye lesz naptár is? Nagyon hiányzik 🙂
Meddig áll el ez a felvágott, illetve fagyasztható esetleg? Nagyon szimpi, jó lenne, ha alkalmanként nagyobb adagot tudnék csinálni esetleg 🙂
Judyt!
Eddig fél kg húsokból csináltam, azok kb. 4-5 nap alatt elfogytak. Addig jó volt. Nagyon tovább nem tárolnám. (Bár egy bolti, szeleteltet sem kibontás után) én szeletelve, kis adagban fagyasztanám. Ha reggelre kell, este hűtőbe át, reggelre kiolvad. A disznósajttal ezt szojtul tenni és az bírja.
Szilvi!
Aldis tippet köszi, megnézem. Naptárt remélem októbertől be tudom illeszteni.
Az alufóliából azt mondják, tényleg kioldódik valamennyi alumínium, megnő a belecsomagolt étel alumínium-koncentrációja.
Szerinted működik ez a recept úgy is, ha esetleg jól körbezsinórozzuk a hústekercset?
Anna!
Az alufóliával elvileg nem érintkezik, mert a folpack védi. Kérdés, abból, jön-e ki valami. (alufólia alatt sokat sütök, huh, ezt át kell akkor gondolnom)
A csak körbetekerés nem jó, mert nem érintkezhet a vízzel. Szerintem köztes megoldásnak, először ki kell próbálni, szereti-e a család, stb. utána esetleg beruházni a sonkakészítő szerkenytűre, ha nagyon sokszor készíted. Az ára visszajön 2-3 hónap alatt.
Köszi a szupergyors választ. Az alumíniumról ezt találtam:
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22063217
Elvileg akkor egy próbát megér az alufóliás változat is 🙂
Itt a 100 fokot sem éri el, ha a vizsgálatnak hinni lehet, akkor ilyen hőfokon még minimálisabb az aluminium értékének növekedése.
Köszi, hogy felhívtad erre a figyelmemet, sokat sütök fólia alatt.
Van egy könyv: dr. Karácsony Irén A reformkonyha örömei a címe. 137.o. Ne használjunk alufóliát, folpackot zsíros ételek csomagolására, ugyanis rákkeltő anyagok oldódhatnak ki belőle, már szobahőmérsékleten is. 1992. es kiadás, azóta akár meg is dőlhetett ez az állítás, vagy jobbak lettek a folpackok. 🙂 Előny-hátrány mérlegelés, a magunk készítette tudom mi van benne és a megvett reménykedem, hogy azt kapom, amit szeretnék.
Anikó!
nem egyszerű a döntés, és tartok tőle, nehezen kideríthető mi az igazság. : ((
Alufólia, grilltálca…, fémlábos, amúgy szerintem mindenből jön valami káros anyag hő hatására.
Kedves Kriszta! A folpackban való főzés szerintem rendkívül kockázatos, tuti, hogy kioldódnak belőle mérgező anyagok a hő hatására. Keress rá a neten! Pl: http://maimoni.cafeblog.hu/2009/09/14/mindennapi-mergeink/
Nagyon klassz recept, pont jól jön! Én nem aggódom, még ha ne adj isten valami ki is oldódna a folpackból, az még mindig ezerszer jobb, mint amivel a bolti van tele. (Mivel nekem közel van, én legszívesebben Szlovákiában veszem a felvágottat, ezerszer nagyobb a kínálat és a minőség, szemmel láthatólag húsból van a sonka, és sokkal olcsóbb is)
Ada!
Az a baj, ezt eldönteni nem tudjuk. Az egyik hivatkozás szerint, ilyen hőfokon nem oldódik ki belőle semmi, másik szerint igen. Amúgy hányan mikróznak úgy ételt, hogy lefolpackozzák? Sokan. Az valószínű mikróval spékelve még rosszabb.
Azt tudom mondani, aki sokat készítene ilyet, vegye meg a szerkezetet hozzá-
Felvágott kérdésben pedig teljesen igazad van, ehetetlenek. A legjobb, fogni egy darab husit, lesütni, kihűteni, vékonyra szelni. : ) Vagy sonkát készíteni így.
Kedves Kriszta!
Nagyon szeretem a blogodat, és már sok receptedet kipróbáltam, és használom – ezt épp ma fogom. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy hátha tudnál tanácsot adni. Sokszor (szinte mindig) csirkehúst készítek (most diétából kifolyólag) és mivel nem lehet zsiradékot használni, nagyon száraz lesz az egész (lehet hogy ez a diétának a hatásmechanizmusa: inkább nem is kell:)) ) Most olvastam a sous vid technikáról, ami éppen erre lenne jó megoldás. De amíg a férjem nem csinál egy gépet;) nincs erre valami jó alternatíva?
Ada!
A csirke önmagában tényleg elég száraz tud lenni.
Én nagyon szeretem sütőben egyben sütve, lefedve, lassan, akkor omlósan szaftosra sül. Szeretem a csirkemellet joghurtban pácolni, sütni, attól is sokkal szaftosabb marad. Egy diétában szerintem nem elsősorban a zsiradék megvonása a cél, bár léteznek nagyon spec. előírt diéták, nem tudom, a Tiéd milyen és miért nem ehetsz zsiradékot!
Köszönöm a gyors választ! 7 éve fogytam le 23kgt, azóta futok meg kerülöm a finomított gyors felszívódású szénhidrátokat, semmi cukor de mégis felszaladnak a kilók ennek ellenére is, és csak azt veszem észre hogy nehezebb futni:( Pedig nagyon vigyázok, tényleg:( Így most azóta másodszor csinálok egy fehérje-alapú diétát. 2-3 (5?:) ) kg, de magától nem megy le. Nemrég kezdtem fekvőtámaszozni!:) szintén a Te ihletésedre, meg egy kis plank. (És nagyon megkönnyebbültem, hogy nem volt “sous vide” bejegyzés;) ) …bocs, ez az egész nem tartozott ide, nyugodtan töröd!
Ada!
Akkor csak kitartás! : ) Ilyen diétákat csak rövid ideig alkalmazz. Szerintem hozzászokott a szervezeted nagyon a futáshoz, az általa elégetett kalóriához. Én nem híztam, hanem stganáltam, de nem tetszett, hogy egyre többet futok és mégis stganálok. Ekkor vettem be a súlyzós edzéseket is a hetirendembe. Ajánlom nagyon, ez viszi a legtöbb kalóriát és nagyon szépen formál. A növekvő izomtömeg pedig több kalóriát éget el.
Az pedig igaz, hogy ilyen szinten, mikor a Ch bevitel rendben van, jó szénhidrátokkal fedezve, akkor a zsírbevitelen lehet kalóriát spórolni. Én eddig locsoltam az olívaolajat mindenre, most módjával csepegtetem. : )
Sziasztok!
Barátnőm épp most hétvégén beszélt erről az edényről,most néztem utána és láttam, hogy itt vannak receptek is fent, és dilemmáztok a folpackkal kapcsolatban. Nos én szoktam húsleveshez tölteléket csinálni, ami régi szokás a magyar konyhában, de sose a levesbe főzöm hanem külön vízben. Viszont a kioldódó műanyag, vagy ami kioldódhat, mindig elgondolkodtat…
Az edény: https://www.mall.hu/edeny-kiegeszitok/toro-hazi-sonka-keszito-841355
Sziasztok! Már évek óta próbálom kerülni a folpack, alufolias sütést. Inkább hőálló üveg+fedő, aztán a végén levenni mint a fóliat és tovább sütni. Gyerkőcöknek tízórai szalvétába úgy védve van és max ezt folpackba. Ez sonka dolog tetszik, mert hiaba veszek 96%-os hústartalommal ha benne van a tartósító. A Tescoma sonkaprés szimpi, mert van hőmérője. Bár mikor pl csirkrmellfilé egybefőzve, aztán fűszeres kéreg rá úgy átpirítva serpenyőbe + kb 10 perc 160 fokon sütőbe, vékonyan szelve géppel. Tiszta hús, kissé parázs, de kb 3 napig szendvics közé salival szuper. Ezt ellehet játszani még pulykamellel vagy tiszta színhús csontmentes karajjal. Pulyka főzés után mézes olajos fűszerpác, karaj pirospaprika+olaj, fokhagymasó. Az tény nem bolti ízű 100% hús, és kell hozzá egy jó szeletelőgép(a gépet ajándékba kaptuk). Kb 3000Ft-tal drágább mint egy igazán jó éles kés, de hosszú távon megéri.
Egyébként nyagyon tetszik ez a blog. Már jó ideje böngészem, és mindig találok valami újat, finomat, érdekeset. Már alig várom a nyarat és fagyit is elkészítem. Köszönöm 😃
Kedves Kriszta! Szeretnék érdeklődni, hogy a házilag készült felvágott kb meddig áll el? Illetve, hogy fagyasztható-e? Szívesen kipróbálnám a receptet, de ketten vagyunk rá a férjemmel és nem szeretném ha ránk romlana… Köszönöm!
Thanks for sharing this informational blog tutuapp
Visszajelzés: Generic cialis sale
Visszajelzés: buy cialis
Visszajelzés: cialis 5 mg
Visszajelzés: cialis without doctor prescription
Visszajelzés: buy asthma inhalers without an rx
Visszajelzés: cipro for coronavirus
Visszajelzés: naltrexone over the counter usa
Visszajelzés: cialis no prescription
Visszajelzés: cialis online canada
Visszajelzés: cheap cialis
Visszajelzés: cialis price walgreens
Visszajelzés: tylenol 500 mg
Visszajelzés: chloroquine 500 mg buy online
Visszajelzés: buying ed pills online
Visszajelzés: buy ed pills online
Visszajelzés: erectile dysfunction medication
Visszajelzés: Váltsd ki a boltit! - Váltsd ki a boltit! - Felelős Gasztrohős Blog
Visszajelzés: buy hydroxychloroquine
Visszajelzés: online canadian pharmacy
Visszajelzés: canadian pharmacy
Visszajelzés: cvs pharmacy
Visszajelzés: Buy cheap cialis
Visszajelzés: Get cialis
Visszajelzés: vardenafil usa
Visszajelzés: vardenafil for sale
Visszajelzés: levitra 10 mg
Visszajelzés: betfair casino online
Visszajelzés: online cialis
Visszajelzés: parx casino online
Visszajelzés: casino online games
Visszajelzés: real money casino app
Visszajelzés: online cialis
Visszajelzés: payday loans online
Visszajelzés: bimatoprost eye drops
Visszajelzés: generic cialis 20mg
Visszajelzés: short term loans
Visszajelzés: loans for bad credit
Visszajelzés: cialis to buy
Visszajelzés: cialis buy
Visszajelzés: cialis generic
Visszajelzés: generic cialis
Visszajelzés: cialis buy
Visszajelzés: buy cialis
Visszajelzés: casino games online
Visszajelzés: online casino games real money
Visszajelzés: real casino
Visszajelzés: real casino online
Visszajelzés: tadalafil 20
Visszajelzés: tadalafil 20 mg
Visszajelzés: tadalafil generique
Visszajelzés: real casino
Visszajelzés: best online casino real money
Visszajelzés: https://mymvrc.org/
Visszajelzés: cialis ed
Visszajelzés: tadalafil uk paypal
Visszajelzés: tadalafil tablets
Visszajelzés: cialis soft
Visszajelzés: sildenafil citrate
Visszajelzés: atorvastatin ulm
Visszajelzés: augmentin for tooth infection dosage
Visszajelzés: cialis on line
Visszajelzés: cialis 5 mg
Visszajelzés: what is cephalexin used for
Visszajelzés: ciprofloxacin used for
Visszajelzés: what is oxybutynin 5mg
Visszajelzés: valerian root and tizanidine
Visszajelzés: what is abilify for
Visszajelzés: allopurinol 100mg
Visszajelzés: cordarone generic
Visszajelzés: how much elavil to treat depression
Visszajelzés: norvasc generic name
Visszajelzés: can i take amoxicillin for uti
Visszajelzés: substitutions for abilify
Visszajelzés: atorvastatin mylan
Visszajelzés: azithromycin and benadryl
Visszajelzés: baclofen pump support doctors bedford tx
Visszajelzés: baclofen philippines
Visszajelzés: zoloft and wellbutrin
Visszajelzés: buspar administration
Visszajelzés: buspar and weight gain
Visszajelzés: coreg palpitations
Visszajelzés: celecoxib 100mg capsules
Visszajelzés: citalopram and seroquel
Visszajelzés: tadalista vs cialis
Visszajelzés: cialis 5mg
Visszajelzés: cialis generic canada
Visszajelzés: buy tadalafil online
Visszajelzés: cialis muscle ache
Visszajelzés: buy cialis without prescription forum
Visszajelzés: how often can you take cialis
Visszajelzés: amoxicillin class
Visszajelzés: azithromycin z pack
Visszajelzés: coupon for celebrex 200 mg
Visszajelzés: cephalexin 500mg capsule antibiotic
Visszajelzés: how dangerous is cymbalta
Visszajelzés: amoxicillin during pregnancy
Visszajelzés: azithromycin package insert
Visszajelzés: how to quit celebrex
Visszajelzés: keflex treays what
Visszajelzés: duloxetine and marijuana
Visszajelzés: which pills contains sildenafil
Visszajelzés: tadalafil 5mg
Visszajelzés: sildenafil generic
Visszajelzés: where to buy cialis in saline county
Visszajelzés: shopko sildenafil coupons
Visszajelzés: how long do cialis side effects last
Visszajelzés: cialis 5mg tadalafil best price for men
Visszajelzés: order sildenafil tablets
Visszajelzés: prices buy cialis amazing online
Visszajelzés: cheapest sildenafil tablets
Visszajelzés: sildenafil 2 mg cost
Visszajelzés: buying cialis cheap usnyc
Visszajelzés: sildenafil 100mg sale from india
Visszajelzés: how to get cialis australia
Visszajelzés: tadalafil generic mexico
Visszajelzés: order generic cialis from canada
Visszajelzés: buy lasix online without prescription
Visszajelzés: tadalafil dosage recommendations
Visszajelzés: purchase cialis online
Visszajelzés: cialis 20mg precautions
Visszajelzés: on line cialis
Visszajelzés: hydroxychloroquine buy in canada
Visszajelzés: cialis tadalafil 10mg tablets
Visszajelzés: cialis 24 hours
Visszajelzés: cialis canada cheap
Visszajelzés: ed pills gnc
Visszajelzés: cialis 100mg tablets
Visszajelzés: sildenafil 25 mg precio
Visszajelzés: cialis for sale
Visszajelzés: azithromycin 500 mg tabs
Visszajelzés: casino game site web
Visszajelzés: tadalafil india generic
Visszajelzés: cialis soft
Visszajelzés: cialis drug
Visszajelzés: meloxicam dose rate
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: elexusbet
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: ivermectin eye drops
Visszajelzés: trcasino
Visszajelzés: elexusbet
Visszajelzés: albuterol 0.5 mg
Visszajelzés: ivermectin 5
Visszajelzés: cialis with dapoxetine
Visszajelzés: ivermectin 3mg tablet
Visszajelzés: trcasino
Visszajelzés: ivermectin 2%
Visszajelzés: combivent inhaler instructions
Visszajelzés: tombala siteleri
Visszajelzés: tombala siteleri
Visszajelzés: tombala siteleri
Visszajelzés: ivermectina walmart
Visszajelzés: covid prevention protocols
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: push health ivermectin
Visszajelzés: order ivermectin online
Visszajelzés: buy ivermectin nz
Visszajelzés: generic ivermectin cream
Visszajelzés: ivermectin 9 mg
Visszajelzés: ivermectin buy canada
Visszajelzés: ivermectin generic
Visszajelzés: ivermectin
Visszajelzés: ivermectin cost in usa
Visszajelzés: stromectol otc
Visszajelzés: stromectol pills
Visszajelzés: where to purchase ivermectin
Visszajelzés: stromectol price
Visszajelzés: ivermectin treatment for covid
Visszajelzés: ivermectin kaufen
Visszajelzés: ivermectin in canada
Visszajelzés: stromectol price
Visszajelzés: ignition casino legal in us
Visszajelzés: frontline doctors ivermectin
Visszajelzés: cialis online pharmacy
Visszajelzés: cialis pills
Visszajelzés: buy generic prednisone
Visszajelzés: cialis online in us
Visszajelzés: research tadalafil
Visszajelzés: provigil cost usa
Visszajelzés: ivermectin cream
Visszajelzés: how can i get cheap cialis
Visszajelzés: cialis online
Visszajelzés: buy ivermectin for humans uk
Visszajelzés: how does cialis work
Visszajelzés: cialis black australia
Visszajelzés: lasix price uk
Visszajelzés: stromectol walmart canada
Visszajelzés: buying cialis
Visszajelzés: tadalafil dosage 40 mg
Visszajelzés: cialis pills
Visszajelzés: sildenafil pills
Visszajelzés: cialis generic in south africa
Visszajelzés: prescription cialis from canada
Visszajelzés: cialis daily without prescription
Visszajelzés: stromectol ivermectin buy
Visszajelzés: cheap cialis india
Visszajelzés: tadalafil without a doctor prescription
Visszajelzés: prednisone 20mg weight gain
Visszajelzés: buy prednisone india
Visszajelzés: where to buy cialis online no prescription
Visszajelzés: cialis price costco
Visszajelzés: covid antivirals
Visszajelzés: tadalafil online with out prescription
Visszajelzés: tadalafil brand names
Visszajelzés: cialis online in us
Visszajelzés: order cialis
Visszajelzés: ivermectin interactions
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: prednisone side effects in women
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: cheap cialis india
Visszajelzés: online casino games for real money
Visszajelzés: tadalafil citrate research chemical
Visszajelzés: cialis coupon
Visszajelzés: the borgata
Visszajelzés: amazon ivermectina para humanos
Visszajelzés: ivermectin humans
Visszajelzés: online casino real money free bonus
Visszajelzés: stromectol dosage scabies
Visszajelzés: cialis canada purchase
Visszajelzés: cialis super active
Visszajelzés: how much is generic accutane without insurance
Visszajelzés: taking azithromycin
Visszajelzés: cialis super active
Visszajelzés: cephalexin pharmacology
Visszajelzés: azithromycin cost
Visszajelzés: ilosone
Visszajelzés: stromectol stay active
Visszajelzés: cost of cialis without prescription
Visszajelzés: play games for real money no deposit
Visszajelzés: ivermectin lotion for scabies
Visszajelzés: ivermectin 3mg over the counter
Visszajelzés: how to buy cialis without prescription
Visszajelzés: ivermectin 6 mg tablets
Visszajelzés: stromectol tablets buy online
Visszajelzés: ivermectin 12mg online
Visszajelzés: http://ivermectinuget.quest
Visszajelzés: azithromycin contraindications
Visszajelzés: ivermectin 1%cream
Visszajelzés: ivermectin uk boots
Visszajelzés: omnicef uti
Visszajelzés: order ivermectin 3 mg online
Visszajelzés: omnicef pronunciation
Visszajelzés: goodrx cialis
Visszajelzés: ivermectin cost australia
Visszajelzés: order ivermectin for humans
Visszajelzés: flagyl ingredients
Visszajelzés: cephalexin intervention
Visszajelzés: augmentin esbl
Visszajelzés: ivermectin lotion for scabies
Visszajelzés: ivermectin 6 mg over the counter
Visszajelzés: celebrex medicament prospect
Visszajelzés: ivermectin 0.5
Visszajelzés: order ivermectin 12mg online
Visszajelzés: stromectol pill
Visszajelzés: tadalafil generic availability
Visszajelzés: lasix rx
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: lasix generic brand name
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: ivermectin ingredients
Visszajelzés: stromectol prescription
Visszajelzés: ivermectin for covid
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: cost of stromectol medication
Visszajelzés: where can you buy ivermectin
Visszajelzés: ivermectin 3 mg
Visszajelzés: purchase ivermectin
Visszajelzés: stromectol 3 mg dosage
Visszajelzés: tadalafil india
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: luckylandslots.com login
Visszajelzés: stromectol 5 mg
Visszajelzés: what is in hydroxychloroquine
Visszajelzés: stromectol generic name
Visszajelzés: ivermectin tablet 1mg
Visszajelzés: ivermectin canada
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: ivermectin tablets order
Visszajelzés: coupon for free cialis samples at walmart
Visszajelzés: ivermectin 3mg tablets price
Visszajelzés: stromectol without prescription
Visszajelzés: ivermectin cream 1%
Visszajelzés: meritroyalbet giriş
Visszajelzés: price of ivermectin tablets
Visszajelzés: price of ivermectin liquid
Visszajelzés: cialis over the counter at walmart
Visszajelzés: stromectol 3mg
Visszajelzés: ivermectin injectable
Visszajelzés: where to buy hydroxychloroquine over the counter
Visszajelzés: stromectol 6mg dosage
Visszajelzés: cialis ingredients
Visszajelzés: cialis otc
Visszajelzés: tadalafil india manufacturers
Visszajelzés: A片
Visszajelzés: buy stromectol for humans in mexico
Visszajelzés: order stromectol 3 mg
Visszajelzés: hydroxychloroquine otc
Visszajelzés: hydroxychloroquine lupus
Visszajelzés: kamagra sildenafil
Visszajelzés: propecia 1mg buy online
Visszajelzés: can you buy propecia in dubai
Visszajelzés: kamagra 100mg
Visszajelzés: vidalista tadalafil
Visszajelzés: Grandpashabet
Visszajelzés: generic levitra (vardenafil) 20mg
Visszajelzés: grandpashabet
Visszajelzés: stromectol 12mg us
Visszajelzés: fildena for humans where to buy
Visszajelzés: fuck google
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: fuck google
Visszajelzés: grandpashabet
Visszajelzés: child porn
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: grandpashabet
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: izmir escort
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: child porn
Visszajelzés: fuck google
Visszajelzés: xxlargeseodigi