Pite, galette, quiche hívjuk akár így, akár úgy, nekem mindegy, jöhet bárhogy. Imádom a variálhatóságát, azt, hogy rengeteg zöldséggel lehet tölteni. Lehet egyszerű (pl. hagymás) extra (pl. édesköményes)… végtelen a variációk száma. Tovább Tovább
Előtte egy leves, hozzá egy nagy adag ecetes zöldsaláta és kész is az ebéd. (Amely a munkahelyre is könnyen szállítható). Egy normál szelet 20 g szénhidráttartalom alatt marad belőle általában, így még köztes étkezésnek is jó lehet. Szóval, pitére fel!
(és vendégvárónak sem utolsó!)
A mostani gombás-padlizsános lett, krémes finom töltelékkel, a szélén ropogós tésztával.
Egy adag szénhidráttartalma: 19 g, ebből rost 2,25 g
piték a blogon:
Hozzávalók
A sütőt melegítsük elő 180-200 fokon. A lisztet keverjük el 1 tk. sóval, dolgozzuk össze tésztának a lágy vajjal, joghurttal.
Lisztezett felületen nyújtsuk ki 1,5-2 cm vastag tésztának, helyezzük fém piteformába. A tészta alját szurkáljuk meg villával, tegyük hűtőszekrénybe, míg elkészül a töltelék.
A padlizsánt vágjuk apró kockákra, a gombát szeleteljük. Nagy serpenyőben, olívaolajon dinszteljük puhára őket, sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, az aprított petrezselymet, bazsalikomot, majd öntsük fel a tejszínnel, keverjük el.
. Hagyjuk kicsit hűlni a keveréket, ha már nem túl meleg, keverjük hozzá a tojásokat. Öntsük a tölteléket az előkészített piteformába, tegyük az előmelegített sütőbe, süssük készre 25-30 perc alatt készre. Hagyjuk langyosra hűlni, szeleteljük.
Szia Kriszta! Alul-felül sütés vagy légkeverés? A fém piteforma fontos, vagy jó a kerámia vagy szilikon is?
Köszönöm! Blanka
Blanka! Tapasztalatom szerint a fémforma a legjobb, ebbe sül át tutira a tészta. Ha nincs, akkor egy fém sütőlemezre/tepsibe is formázhatod. Nekem sokkal jobban bevált a kerámiánál, a szilikon hasonlóan jó lehet. Alul-felül sütés, nem kell neki légkeverés.
Nagyon finom, köszi a receptet
http://dbweb.hu/
Kedves Kriszta!
Régesrégi olvasód vagyok, sok sláger receptemet Neked köszönhetem. Jó pár éve én is a tudatos szh fogyasztók táborát erősítem, nagy örömmel vettem annak idején a Te váltásodat is, hatalmas megkönnyebbülés biztosan jó ízű, izgalmas, a megszokottól eltérő “diétás”, vagyis inkább egészséges recepteket keresni a Dolce Vita-n, és most már itt is.
Egy dologra engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed, abszolút konstruktívnak szánt észrevételként. Mindig, ha nekikezdek egy receptnek Tőled, már rámtör a rettegés, hogy jaj most mekkora adag az az adag? Én ugyanis pl. sokszor csak egy személyre főzök, egy adagot csinálnék, nem működik, hogy szétosztom; de ha szétosztanám, mint ezt a pitét is, hát hány szeletre vágjam?:) Tegnap a zöld smoothie-val jártam így: edzés után nekiálltam összedobni, de először (hiába vagyok rutinos) nem tudtam eldönteni, hogy ez most 2, vagy a magazinokból megszokott 4 személyes adag-e? Hasraütve feleztem, azt hiszem, jól döntöttem.
Régi életemben nem is volt ez annyira fontos, de most ha nem is grammra pontosan, de számolok, szóval praktikus lenne tudni, mennyi az annyi.
Ha a receptek elején, vagy végén jeleznéd, hány főre szólnak, hatalmas segítséget és megnyugvást okozna! (És tudom, hogy sokszor jelezve van, én szerintem valahogy mindig azoknak állok neki, ahol nincs – de soknak nincs.:))
Szia!
jogos kérés, fontos tudni főleg annak, akinek tényleg nagyon grammozni kell mindent. Általában, főleg az új, “szénhidrátos” recepteknél jelzem, hogy ebből az adagból ennyi, lett, ennyire vágtam stb. így egy adag, szelet ch tartalma ennyi meg annyi. Mivel így számolom ki én is. Persze, lehet, hogy valamikor lemarad. De köszi, hogy jelezted, figyelek rá jobban, hogy ne maradjon le! : )
Régi recepteknél biztos, nem találsz ilyet, ide a blogra jellemzően nem szoktam adagokban írni.
Köszi a választ, és hogy veszed a lapot! Az ennyire vágtam/annyi fele osztottam szokott hiányozni nekem.
Régieknél nem is keresem, ismerem a dörgést.:)
Meg is fogom sütni ezt a pitét a hétvégén, hány szeletesre számoltad?
Üdv,
F
igen, itt csak azt írtam normál szelet, az itt 8. : )
Megsütöttem padlizsán helyett cukkinivel, szuper lett! A párom is megette, pedig nem szereti a tejszínt semmiben 🙂 köszi a receptet!
Eszter! Tejföllel lehet ezekben a pitékben helyettesíteni a tejszínt, a padlizsánhoz és a cukkinihez is passzol. De igazán nem érezhető ki a tejszín belőle, gondolom, ezért is szerette. örülök, hogy ízlett! : )
Szia Kriszta,
A tésztát elősütés nélkül töltöd meg? Kellően omlós lesz úgy? Nagyon guszta a fotón, szeretném kipróbálni. 🙂
Kriszta, igen ezt töltelékestül sütöm. Vékonyra nyújtom, hogy nem maradjon szalonnás, illetve nekem vékony fém piteformám van, ebben jobban sül, mint egy kerámiában. Sok ilyen quiche-szerűt sütök és azokat nem sütöm elő soha.
Köszönöm a gyors választ! Nekem is vékony fém a piteformám, akkor ez így jó lesz.
Visszajelzés: cialis coupon
Visszajelzés: buying cialis cheap
Visszajelzés: prices of cialis
Visszajelzés: cialis canada
Visszajelzés: albuterol inhaler for sale generic
Visszajelzés: naltrexone drug
Visszajelzés: is there a generic cialis available in the us
Visszajelzés: medication tylenol arthritis
Visszajelzés: cialis prices
Visszajelzés: erectile dysfunction drug
Visszajelzés: cheapest ed pills
Visszajelzés: hydroxychloroquin
Visszajelzés: pharmacy online
Visszajelzés: canadian pharmacy online
Visszajelzés: canadian pharmacy online
Visszajelzés: Buy cialis
Visszajelzés: Real cialis online
Visszajelzés: order levitra
Visszajelzés: generic vardenafil
Visszajelzés: generic levitra online
Visszajelzés: sugarhouse casino online nj
Visszajelzés: cialis tadalafil
Visszajelzés: casino online real money
Visszajelzés: empire casino online
Visszajelzés: casino online slots
Visszajelzés: liquid tadalafil
Visszajelzés: no credit check loans
Visszajelzés: best place to buy careprost
Visszajelzés: cialis
Visszajelzés: short term loans
Visszajelzés: cash advance online
Visszajelzés: buy cialis
Visszajelzés: cialis generic
Visszajelzés: 5 mg cialis
Visszajelzés: cialis to buy
Visszajelzés: cialis 5 mg
Visszajelzés: cialis 20
Visszajelzés: buy chloroquine phosphate
Visszajelzés: play for real online casino games
Visszajelzés: casino online games
Visszajelzés: real money casino games
Visszajelzés: online slots real money
Visszajelzés: tadalafil vs sildenafil
Visszajelzés: cialis generic online
Visszajelzés: cialis 10mg
Visszajelzés: buying cialis online safely
Visszajelzés: casinos
Visszajelzés: casino online games
Visszajelzés: cialis no prescription
Visszajelzés: cheap tadalafil no prescription
Visszajelzés: cialis dosage
Visszajelzés: cialis professional tadalafil
Visszajelzés: cialis in women
Visszajelzés: cialis dosing
Visszajelzés: generic cialis tadalafil 20mg
Visszajelzés: cialis 20mg side effects
Visszajelzés: lasix medication prices
Visszajelzés: hydroxychloroquine 300 mg
Visszajelzés: cottage cheese keto
Visszajelzés: 2 week keto diet results
Visszajelzés: ivermectin in india
Visszajelzés: price of stromectol
Visszajelzés: ivermectin
Visszajelzés: cialis over the counter singapore
Visszajelzés: buy ivermectin for scabies
Visszajelzés: cialis generic canada
Visszajelzés: cost of cialis generic
Visszajelzés: cialis online prescription usa
Visszajelzés: cost of ivermectin 1 cream
Visszajelzés: buy tadalafil online
Visszajelzés: mylan tadalafil canada
Visszajelzés: cialis prescription australia
Visszajelzés: covid vaccine pill
Visszajelzés: brand cialis
Visszajelzés: cialis tadalafil
Visszajelzés: cost of ivermectin pill
Visszajelzés: side effects for prednisone
Visszajelzés: free real money casino no deposit
Visszajelzés: ivermectin paste for sale
Visszajelzés: real money slots no deposit bonus codes
Visszajelzés: ivermectin wormer
Visszajelzés: cialis prescription cost uk
Visszajelzés: ivermectin where to buy
Visszajelzés: tadalafil online without prescription
Visszajelzés: ivermectin tablets walmart
Visszajelzés: ivermectin 6mg dosage
Visszajelzés: ivermectin 12mg
Visszajelzés: purchase ivermectin
Visszajelzés: ivermectin 6mg online
Visszajelzés: buy ivermectin 6 mg tablets
Visszajelzés: ivermectin 6 mg tablets
Visszajelzés: ivermectin pills canada
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: liquid tadalafil
Visszajelzés: ielexusbet
Visszajelzés: trcasino
Visszajelzés: meritroyalbet
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: eurocasino
Visszajelzés: japan ivermectin
Visszajelzés: buy stromectol 12mg
Visszajelzés: cialis pill
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: luckyland
Visszajelzés: ivermectin for humans over the counter
Visszajelzés: hydroxychloroquine 200 mg
Visszajelzés: price of generic cialis at walmart
Visszajelzés: stromectol ivermectin buy
Visszajelzés: ivermectin protocol
Visszajelzés: cialis over the counter at walmart
Visszajelzés: ivermectin 9 mg tablet
Visszajelzés: hydroxychloroquine brand name
Visszajelzés: stromectol 12 mg tabs
Visszajelzés: generic tadalafil
Visszajelzés: cialis over counter walmart
Visszajelzés: does insurance cover cialis
Visszajelzés: A片
Visszajelzés: online stromectol without subscription
Visszajelzés: order stromectol 3mg
Visszajelzés: buy stromectol 12mg
Visszajelzés: buy hydroxychloroquine online
Visszajelzés: hydroxychloroquine pills
Visszajelzés: kamagra 100mg sildenafil
Visszajelzés: cenforce 100
Visszajelzés: kamagra pills
Visszajelzés: vidalista 20 (tadalafil)
Visszajelzés: vardenafil 20mg price
Visszajelzés: grandpashabet
Visszajelzés: cheap stromectol 12mg
Visszajelzés: fildena 100mg pills
Visszajelzés: sikiş
Visszajelzés: madridbet
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: meritking giriş
Visszajelzés: child porn
Visszajelzés: grandpashabet
Visszajelzés: meritking
Visszajelzés: izmir escort
Visszajelzés: fuck google
Visszajelzés: child porn
Visszajelzés: child porn
Visszajelzés: fuck google
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: porn
Visszajelzés: sex
Visszajelzés: porn